Vannak azok az élethelyzetek, amikor egyszerűen képtelenek vagyunk dönteni. Illetve képesek lennénk, csak sokkal egyszerűbb valaki másra hárítani a döntés felelősségét, aztán meg, ha balul sül el a dolog, magunkban szidhatjuk a másikat, amiért rossz tanácsot adott.
Hogy én hányszor kerültem már bele ebbe a feneketlen gödörbe...
Hallgattam a barátnőim tanácsaira, azon barátnőim buzgó okosságaira, akik a saját maguk életét képtelenek rendbe tenni. Felmerülhet a kérdés: Ha valaki a saját életét képtelen a kezébe venni, hogyan lenne képes valaki másét egyengetni?
A válasz: SEHOGY!
Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe? Igazából, eszembe jutott. Néha... De aztán, mégiscsak könnyebb volt valaki más okosságnak tűnő hülyeségére hallgatni, mint elkövetni a saját hibáimat, amik természetesen egy fokkal sem voltak jobbak, mint a tanácsokból fakadó melléfogások, de legalább a saját hülyeségeimnek mondhattam őket.
Az, hogy valaki szar tanácsot ad, még nem is olyan nagy baj. Vagyis, nem kényszerít arra, hogy megfogadd a tanácsot. Szóval, lényegében, te vagy a hibás, ha megfogadod őket, nem pedig az, akitől kaptad.
Az sem mindegy, hogy kéred a tanácsot, vagy valaki pusztán csak jogot érez arra, hogy belepofázzon az életedbe, sőt, tovább megyek, manipulatív módon beléd táplálja a saját hülyeségét - mert ilyenre is akad példa.
Lényeg a lényegben, hogy én már kezdnem megtanulni, hogy SENKIRE sem szabad hallgatnom, csak és kizárólag magamra, mert senki sem fogja viselni a döntéseimmel és cselekedeteimmel járó felelősséget rajtam kívül...
És pontosan ez lesz a következő téma...
